Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
A Budapest-jelentés a keresztényüldözésről 2020 című kötet online bemutatójára került sor a szerzőkkel és tanulmányírókkal szerdán.
„Negyedmilliárd ember. Ennyire tehető azoknak a keresztény testvéreinknek a száma, akiket szerte a világban a hitükért üldöznek. Az általuk átélt tragédiákat azonban sok európai országban még ma is a hallgatás csöndje övezi. A keresztény gyökereiről elfeledkező nyugati világ hosszú évek óta közönnyel tekint minderre” – írta Orbán Viktor a tavaly megjelent Budapest-jelentés 2019 című kötet bevezetőjében.
Idén is megjelenik a vaskos tanulmánykötet, melyben az üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkárság segítségével negyedik alkalommal nemcsak a keresztény közösségeket ért támadásokról esik szó, hanem igyekszik bemutatni azt a munkát is, melyet a Hungary Helps program keretében hazánk a korábban háború által sújtott térségekben végez az újjáépítés során.